Jövő ilyenkorra 175 ezer munkahely is veszendőbe mehet a világ nagy pénzügyi cégeinél - állapította meg a Bloomberg elemzése fejvadász-, illetve munkaközvetítő cégek megkérdezése alapján. A jelzáloghitel-piacról kiinduló válságban érintett, eddig együttesen legalább 400 milliárd dollárnyi veszteség leírására kényszerülő pénzügyi vállalkozások tavaly július óta összesen több mint 83 ezres létszámcsökkentést jelentettek be
Jack Perkowski volt a Közép-európai Egyetem (Central European University) és a CEU Business School vendége a napokban. A Managing the Dragon How I′m Building a Billion Dollar Business in China című könyv szerzője, az ASIMCO Technologies elnök-vezérigazgatója arról a tapasztalatról számolt be, amit az elmúlt tizenöt évben a kínai üzleti életben szerzett, miközben a semmiből építette fel Kína egyik legnagyobb gépjárműalkatrész-gyártó vállalatát.
Londoni elemzői körökben már nem egyértelmű az a várakozás, hogy az amerikai gazdaság az idén recesszióba kerül.
A JP Morgan pénzügyi szolgáltató csoport heti globális makroadat-figyelő elemzéseinek legfrissebb összeállítása jelentősen javította a háznak az amerikai gazdaság következő néhány negyedévére adott előrejelzését, úgy, hogy jóllehet a növekedés a belátható távlatban végig gyenge marad, de egyszer sem fordul át tényleges visszaesésbe.
A szakemberek szerint egyre nagyobb az esélye, hogy az amerikai gazdaság recesszióba süllyed az idei első félévben - olvasható az MSNBC.com cikkében.
A televíziós társaság által idézett felmérés szerint az amerikai közgazdászok 30 százaléka véli úgy, hogy az első félévben recesszióba fog süllyedni az amerikai gazdaság. Januárban ez az arány még mindössze 10 százalék volt.
Lesújtó képet fest Magyarországról a népszavazás utáni helyzetet elemző cikkében a The Economist. A tekintélyes brit hetilap szerint a reformok folytatására már nincs sok esély, a magyar politikusok pedig azt csinálják, amihez a legjobban értenek: civakodnak a rövid távú előnyök megszerzéséért.
Jelentősen megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy az eurózónát is utolérheti-e az Amerikában, illetve az Egyesült Királyságban tapasztalható gazdasági visszaesés. Az eurózóna folyómérlege egyensúlyközelben van és egyelőre nem várható az amerikaihoz hasonló jelzálog- és ingatlanpiaci problémák felmerülése, a részletek alaposabb vizsgálata viszont némileg árnyalhatja a képet.
Egyre több jel mutat arra, hogy az amerikai hitelválság hatásai valójában nagyobbak az eddig ismert adatoknál. A pénzügyi elemzők világszerte további milliárdos nagyságrendű veszteségeket várnak. Sok függ a napokban nyilvánosságra kerülő amerikai befektetési bankok mérlegadatainak nyilvánosságra kerülésétől, hiszen senki sem tudja, hogyan „áll vagy bukik" a másik.
Az amerikai gazdaság több más magasan fejlett gazdasággal együtt a leglassabban növekvők között lesz 2008-ban. Jelentős annak a veszélye is, hogy recesszióba süllyed a globális likviditási válság miatt, áll az egyik vezető londoni gazdasági kutatóközpont pénteken kiadott előrejelzésében. Egy másik prognózis szerint a közép-kelet-európai térség csak mérsékelten szenvedné meg az amerikai recessziót.
A „harmadik rendszerváltás"-Kelet-Európa és a volt Szovjetunió öregedő népessége
Kelet-Európában és a volt Szovjetunió országaiban egy harmadik rendszerváltás zajlik, s ez időben részleges átfedést mutat a közelmúlt politikai és gazdasági rendszerváltásával. 2025-ben több, mint minden ötödik bolgár állampolgár 65 év feletti lesz - ez a mutató 1990-ben még csak 13 százalék volt.
Bajban vagyunk. Magasak az adók és a járulékok, ezért - mint régen a nemesek - életünket és vérünket felajánljuk - de adózni, azt nem szeretünk. Ha vállalkozunk, nem mindenkit jelentünk be, vagy ha igen, akkor is csak néhány órára. Ha munkavállalók vagyunk, belemegyünk az előbbi megoldásba. Közben észre sem vesszük, hogy ördögi körben vagyunk.