Ha változatlanul hagyják a nyugdíjjárulékok szintjét, a ma aktív dolgozók folyamatosan csökkenő időskori ellátásra számíthatnak - figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). A jelenleg érvényes szabályok szerint a nyugdíj-biztosítási járulék a munkavállaló által befizetett 10 százalékos és a munkaadót terhelő, a fizetendő bér 24 százalékát kitevő nyugdíjjárulékból adódik össze. Az összesen 34 százalékos közteher a mai, 202 800 forintos átlagbérre vetítve 68 952 forintot tesz ki. Tekintettel viszont arra, hogy a KSH adatai szerint jelenleg még 1,38 aktív korú jut egy nyugdíjasra, egy átlagnyugdíjas ennél többhöz, 83 640 forinthoz juthat hozzá.

A jövőben azonban ez a helyzet drasztikusan megváltozhat. Egy ENSZ által készített statisztika szerint 2050-re hazánkban az aktív dolgozók és a nyugdíjasok aránya 1:2 lesz, ennek következtében az átlagos nyugdíj az átlagbér 17 százalékára esik vissza - változatlan járulékterheket feltételezve.

Magyarországon a teljes lakosság egyharmada 60 évnél idősebb lesz 2050-re, további egy évtizeddel később pedig az állam a nyugdíjakra, ellátásra és egészségügyre a GDP negyedét költheti el. Egy friss tanulmány a svéd modellt ajánlja.
A hosszú várható élettartam és az elöregedő társadalmak sok országban máris valósággá váltak, vagy hamarosan azzá válnak. A társadalmi, orvosi és szociális fejlődésnek köszönhető életkor-növekedésnek megvan a maga ára is: 2060-ra a nyugdíjakra, ellátásra és egészségügyre fordítandó állami kiadások a bruttó hazai termék csaknem 30 százalékát fogják kitenni az eurózónában - állítja az Allianz Demographic Pulse című friss kutatás.

Egymagában az életkorral kapcsolatos állami kiadások várható robbanásszerű költségnövekedése Hollandia jelenlegi gazdasági teljesítményének megfelelő összeget fog felemészteni az európai országoknál - derül ki a jelentésből.

Bizonyára sokan ismerik azt a latin mondást, ami így kezdődik:
Navigare necesse est....

Magyarra talán így fordíthatnánk: hajózni szükséges, és a római korban a tengeri kereskedelem és szállítások fontosságát hangsúlyozta. A mondás második része kevésbé közismert: "Vivere non est necesse."
Vagyis: élni nem muszáj. Ezt Pompeius mondta hajósainak akkor, amikor viharban kellett gabonát szállítaniuk Szicíliából Rómába.

Ha körbetekintünk a világban és szűkebb pátriánkban: viharos időket élünk. Pénzügyi körökben egyre nagyobb borzadállyal szemlélik, mi lesz a válság megoldására elővarázsolt dollár és eurómilliárdok következménye. Mielőtt azonban a következményekre tekintünk, tegyük fel az eredeti kérdést: honnan teremtődtek elő hirtelen ezek az irdatlan tömegű pénzhegyek. Kivették a nemzeti bankok elnökei a trezorból? Ha volt a trezorban, miért hagyták, hogy világméretűvé növekedjék a válság?

A Portfolio.hu egy gyors felmérést végzett az elemzők és az alapkezelők körében, hogy ki miként dönt január végéig a nyugdíjpénztárban maradásáról. A szektor feltételeit (kedvező jövedelmi és munkaerőpiaci helyzetet) ismerve nem meglepő, hogy a többség a maradást választja. Az indokok között első helyen az áll, hogy hosszabb távon nem maradhat fent a kiszerződés, az állam pedig több évtized múlva csak sokkal kisebb kezdőnyugdíjat tud majd kifizetni. A maradást erősíti meg a felhalmozott több millió forintos egyenleg is, hiszen az bizonyíthatóan megtalálható, és nem egy ígéret, miközben a számla örökölhető is.

A nyugdíjrendszerek módosítása általában hosszú előkészítő munkát igényel és hatásukat 30-50 év távlatában szokás megítélni, részletes modellszerű számításokkal alátámasztva. A mostani - alapvető rendszerbeli változásokat jelző - módosítások előkészítésére és bevezetésére mindösszesen alig 120 nap adatott meg.

Ezek a törvények minden jel szerint rövidesen meg fognak születni. Vitára, érdemi eszmecserére se hely, se idő nem lesz. Ezért kerüljük most el azokat az elméleti kérdéseket, amelyeket a jelenlegi bejelentések alapján fel kellene tenni. Például: mi a különbség a pénztártagok tulajdona és a vagyonkezelők munkája között, vagy, hogy milyen alkotmányos kritériumoknak kell(ene) megfelelni egy ilyen döntésnek. Ne tegyük most fel azt a kérdést sem, hogy 3-4 év múlva, amikor a jelenlegi nyugdíjpénztári vagyon elfogy, és a nyugdíjfizetési kötelezettség nem csökken (ha csakugyan úgy lesz) miből fogjuk kiegészíteni a TB hiányát? Vagy mi lesz akkor, ha - feltételezve, hogy az államadósság csökkentésére is jut belőle - a kisebb államadósság ellenére a bizonytalanság növekedése miatt a finanszírozás költségei megnőnek?

Inkább maradjunk két lábbal a földön, és legyünk nagyon gyakorlatiasak. Számoljunk.

Először is elnézést kell kérnem, de hirtelen tele lett a postaládám. Újból özönlenek a tanácsot kérő levelek, mindenki arra szeretne választ kapni, hogy mit tegyen - most, hogy „kötelező" lett" - visszalépjen vagy sem az állami nyugdíjrendszerbe?
Egyelőre minden jel arra mutat: továbbra is két rossz közül kell választani.
A visszalépést inkább választóknak üzenem, hogy a felosztó kirovó rendszer hosszútávon fenntarthatatlan. Mondták ezt már londoni elemzők is, magam is megírtam a hó elején (Az éhenhaláshoz sok, a megélhetéshez kevés című cikkemben)

Özönlenek az olvasói levelek, amelyekben segítséget kérnek: visszalépjenek-e az állami nyugdíjrendszerbe vagy sem?
Két válaszom is van. Egy gyors és rövid: amíg nem tudják, mibe lépnek vissza, ne rohanjanak.

A lassúbb és hosszabb válaszhoz kéretik elolvasni az alábbiakat.

A kötelező magánnyugdíj pénztárakba belépők ellenzői okkal és joggal vethetik a hazai magánnyugdíj-pénztárak vezetőinek szemére, hogy nem sokkal gyarapodott a vagyon (Reálkamat, ha kicsike is, de volt,) és magasak a költségek. Most abba ne menjünk bele, hogy összevethető-e a befizetéseket név szerint nyilvántartó rendszer az állami beseprőcég költségeivel, mert nem vethető össze. Ettől függetlenül a költségek magasak voltak a fejlett pénzügyi kultúrával rendelkező országok hasonló intézményeivel összevetve.

Az amerikai nyugdíjrendszer jelentős változásokat élt át. Az Egyesült Államokban az állami pillér alapnyugdíjnak tekinthető ellátást nyújt, amely az átlagos kereső nyugdíjazás előtti jövedelmének 38,5 százalékát pótolja. A háború utáni demográfiai robbanás alatt született generáció közeledő hulláma miatt az amerikai társadalombiztosítási rendszer jelentős kihívásokkal néz szembe a jövőben.
A következő két évtizedben ugyanis az 1946 és 1964 között született generáció, mintegy 78 millió fő megy nyugdíjba. Az ellátás egyre növekvő mértéke az állami kiadásokat jelentősen meg fogja emelni, erősen megterheli a jelenleg többlettel rendelkező társadalom-biztosítási kasszát és a szövetségi költségvetést.

Az utóbbi időben elcsendesedtek a magyar nyugdíjrendszer kapcsán egymásnak feszülők. Legutóbb a svédnek nevezett modell kapcsán volt némi politikai pofonosztogatás, majd villámgyors visszakozást egyből az követte, hogy mindkét nagy párt a másiktól akarta-akarja megóvni a nyugdíjasokat. Odáig jutottunk, hogy a hatalomból távozni kényszerülő párt szociális államtitkára azt találta mondani: a nyugdíjak idei emelésével megőrizhető a juttatások reálértéke.
Csak arról nem esett szó, hogy meddig? Csak arról nem esett szó, hogy mi lesz 2013 után? Csak arról nem esett szó, hogy mi lesz a mai harmincasok, negyvenesek, ötvenesek nyugdíjával?

A világért sem szeretnék magyar pártok nyugdíjügyi terveiről rendet vágni az olvasók agyában. Egyszerűen azért, mert ilyen tervek, kiérlelt, szakemberekkel megvitatott elképzelések nincsenek. Bizonyos pártok bizonyos emberei időnként mondanak valamit, amit később a párt más emberei vagy megerősítenek, vagy cáfolnak, vagy úgy tesznek, mintha a párttárs semmit sem mondott volna.
Korábban már számtalan írásban elemeztük itt a www.profitcsapat.hu hasábjain, hogy a magyar nyugdíjrendszer miért szorul változtatásra. Ennek szükségességét a pártok elismerik, de érdemi koncepciót egyik szervezet sem dolgozott ki.

Most kirobbant valami: a Figyelő című gazdasági hetilap -január 7.én - a FIDESZ nyugdíj tervei címlappal rukkolt elő, s belül a Svéd csavar című írása első bekezdésében már le is vonja a következtetést (ezáltal prekoncepciót keltve, mintegy kiskorúsítva az olvasót.).