Bizonyára sokan ismerik azt a latin mondást, ami így kezdődik:
Navigare necesse est....

Magyarra talán így fordíthatnánk: hajózni szükséges, és a római korban a tengeri kereskedelem és szállítások fontosságát hangsúlyozta. A mondás második része kevésbé közismert: "Vivere non est necesse."
Vagyis: élni nem muszáj. Ezt Pompeius mondta hajósainak akkor, amikor viharban kellett gabonát szállítaniuk Szicíliából Rómába.

Ha körbetekintünk a világban és szűkebb pátriánkban: viharos időket élünk. Pénzügyi körökben egyre nagyobb borzadállyal szemlélik, mi lesz a válság megoldására elővarázsolt dollár és eurómilliárdok következménye. Mielőtt azonban a következményekre tekintünk, tegyük fel az eredeti kérdést: honnan teremtődtek elő hirtelen ezek az irdatlan tömegű pénzhegyek. Kivették a nemzeti bankok elnökei a trezorból? Ha volt a trezorban, miért hagyták, hogy világméretűvé növekedjék a válság?

Magyarország az Európai Unió legeladósodottabb kelet-európai országa, csatlakozott Görögországhoz, Portugáliához, Írországhoz és Ukrajnához. Ezen országok csődkockázata magasabb, mint az iraki - közölte a Bloomberg hírügynökség, a minap.
xxx
A világért sem szeretném minősíteni a hírt, nézzünk inkább mögé. Miért gondolják úgy, hogy hazánknak fizetőképességi problémája lehet?
A válaszhoz javaslom, olvassák el Bokros Lajosnak - a Magyar Narancsban megjelent - interjúját e lap Olvastuk rovatának hasábjain.
Ezt követően gondolatkísérletre invitálom a kedves olvasókat.
Abban talán egyetértünk, hogy Magyarország a teljes tőkepiaci nyitottság állapotában van. Exportvezérelt a gazdaság, a nemzeti jövedelem jelentős hányada az exportból származik, és bízhatunk abban is, hogy a fő célpiacunk, Németország jó növekedéssel magával húz bennünket is. Egyébként külföldről finanszírozzák a hiányunkat, s a belső élénkítésnek egyelőre még az eszközei sincsenek meg.(Más kérdés, hogy ez korábban sem vált be, mert a magyar piac kicsi és a belső keresletélénkítésre nincs egy forint sem)

Újsághír:
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a K&H Bankot egymillió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta ügyfélpanasz alapján indult eljárásban. A felügyelet határozata szerint a K&H Bank nem az elvárható szakmai gondossággal járt el egy ügyfél tájékoztatása során.
Ennyi az egyik vezető pénzügyi-gazdasági napilap híre, lássuk mi van mögötte.

Az ügyfél 2006. július 20-án (...) számú CHF alapú 64.988 CHF összegű ingatlanfedezet mellett nyújtott személyi kölcsönszerződést kötött a K&H Bankkal. 2010. március 23-án arra irányuló kérelmével kereste fel a K&H Bank újpesti fiókját, hogy ingatlanfedezetű hitelét devizában szeretné végtörleszteni.
Benyújtott kérelmére a K&H Bank 2010. június 1-jén kelt levelében adott írásban elutasító választ arra hivatkozással, hogy a deviza alapú hitelek devizában történő végtörlesztésének lehetősége csak a 2010. január 1-jét követően kötött hitelszerződések esetén érvényesíthető, illetve abban az esetben, ha a kölcsönügylet már a Lakossági Problémás Ügyfélkezelés kezelésébe került.

A most készülő Nemzeti Közszolgáltatási Terv alapja, hogy a munkabér és a segély közötti olló szétnyíljon, azaz olyan mértékre akarja csökkenteni a kormány a segélyt, hogy az legális munkára és ne otthon ülésre ösztönözzön - mondta a Hírszerzőnek Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár.

Tegyük félre az aktuálpolitikai ellenvetéseket, ne törődjünk azzal, hogy a legelmaradottabb térségekben kire szavaztak az emberek, s ha csökkentik a segélyt, még inkább jobbra tolódik-e a szegénymagyarország?
Azért érdemes erre nem gondolni, mert a szándék: a legális munkára ösztönzés, az jó. A probléma ott van, hogy a munkabér növelése nem járható út, mert csökkenti a versenyképességet, a segély csökkentése meg nem biztos, hogy célt ér. Bajom van az otthon üléssel is, mert gyanítom, hogy a nem bejelentve dolgozók nem otthon ülnek, a megélhetési bűnözők sem otthon bűnöznek megélhetésileg, hogy az erdőtarolókról, és a gyerekgyártó szociális segélyezettekről már szó se essék.

Magyarország vezetői évtizedek óta ugyanazt az ostoba, kisstílű és veszélyes játékot űzik, csak az utóbbi években még bele is húztak. Az ország a pénzénél többet költ, ezért hitelt vesz fel, s rögvest elkölti.- ez a gyakorlat Az utolsó tíz évben már a lakosság is ugyanezt teszi: szeret fűnek-fának tartozni. Majd amikor az államot és polgárait finanszírozók elkezdenek aggódni, ezért ránk pirítanak, majd fenyegetnek, és végül megregulázni próbálnak bennünket, akkor egy kicsit összekapjuk magunkat.(Lásd még:Bajnai kormány) Ám a veszély elmúltával újult erővel költjük a másét, elvégre egyszer élünk!

Minél előbb a bruttó hazai termék (GDP) három százaléka alá kell mérsékelni a költségvetés hiányát - az unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalások megszakadása óta a magyar kormány több vezetője is e kijelentéssel igyekezett lecsendesíteni a befektetők és a piacok hétfőn megbokrosodott kedélyét. Orbán Viktor miniszterelnök is hitet tett a 3 százalék alatti deficit mellett. A célban tehát -legalábbis a kinyilatkoztatások szintjén - van egyetértés, a hogyanban azonban úgy tűnik, nincs.
Sok jel mutat arra, hogy az igazi problémát a - szükséges de különböző okok miatt még nem elindított alapvető szerkezeti változás és válságmenedzselési lépéseken kívül az okozza, hogy megjósolhatatlan volt - a hatalmon kívül beláthatatlan is - az a tartalék, ami az utóbbi években a magyar gazdaságra vízfejként, korrupcióként rárakódott, s aminek lefaragása révén súlyos százmilliárdokat lehet megtakarítani.

A világért sem szeretném családi történetekkel szórakoztatni az olvasót, csak egy emlékképet fel kell idéznem. Nagyanyám soha nem engedte kidobni a leforrázott teát, mert szerinte azt legalább kétszer kell felönteni forró vízzel. „Jobbik felem" vésztői nagymamája minden felhasznált, alig „termelt" háztartási hulladékot. Apám - figyelve bankban dolgozó apja intelmeire - soha nem vett fel hitelt, anyósom és testvére takarékossága legendás az egész családban.
Mi a közös a nagyszülők és a szülők gondolkodásmódjában? Alighanem az, hogy a válság idején felnövő nemzedékek tagjai gyakran soha nem tudnak szabadulni a nélkülözés során kialakult szokásoktól: a mindennapi takarékosságtól, mint például a teafilter legalább kétszeri használatától. Nemrégiben, a gazdasági válság tombolása idején volt olyan magyar társadalomtudós, aki azt mondta: jobb lenne, ha hamarabb jönne itthon is a krach, mert még él az a nemzedék, amelyik tud éhezni.

Ez már régen nem a Kórház a város szélén sorozat, ez már a horrorisztikus - ki tudja hanyadik - folytatás. Itt Kelet- Európában tényleg úgy mennek a dolgok, mint egy kisvárosi magánkórház sebészetén, ahol a sebész főorvos maga a kórházigazgató-tulajdonos, aki nem képes felismerni, hogy nem lehet folyamatosan többet költeni, mint amennyi a műtétekért jár. Lehet persze emelni az adókat, sőt újakat is kitalálni ( sterilizálási adó, műtéti adó, infúzióbekötési adó, varratkiszedési adó stb) de csak addig, amíg a beteg állampolgárok tudnak fizetni. A helyzeten az sem segít, ha azt mondjuk: az előző kórházigazgató csontvázakat hagyott a szekrényekben, mert ettől a beteget műteni kell(ene). Most itt tartunk.

A csütörtökön tartott brit parlamenti választások nyomán a tizenhárom éve ellenzékben politizáló konzervatívoké a legnagyobb alsóházi frakció, de ahhoz nem elégséges létszámú, hogy a toryk önállóan többségi kormányt alakíthassanak.David Cameron konzervatív pártvezető ezért tárgyalási javaslatot tett a harmadik legnagyobb parlamenti erőt alkotó Liberális Demokratáknak. Több különböző szintű előzetes megbeszélés után a két párt küldöttségei vasárnap ültek először hivatalosan tárgyalóasztalhoz Londonban.

Ha figyelemmel kísérték a brit választási küzdelmet emlékezhetnek arra, hogy az angol liberális, munkás és konzervatív párt egyértelmű és világos üzenetekkel szólította meg a brit választókat. A pártprogramokat hosszas szakértői munkával készítették el, nem a választás pillanata ihlette őket, hanem a hosszútávú gondolkodás.

Százezres tüntetések, égő autók, a tömegek és a az országot hitelező bankok közé szorult kormány. Ez ma Görögország. Ahová nyaralni járunk, jó a tenger és az ott lakók olyan jól éltek. Eddig.
Csak közben a görög exportnak a teljes bruttó hazai összterméken belüli részaránya az uniós és a világátlaghoz képest is rendívül alacsony, nagyságrendileg 19% körüli.
A belső piac nem tartja el az országot. Ott sem tűnt fel senkinek, hogy miből fizetnek 14 havi nyugdíjat fizetnek, az átlagbér 80 százalékát, 35 évi munkaviszony után, amikor Németországban csak 12 hónapra futja, s az átlagbér 46 százalékára, 45 évnyi szolgálat után? Most kiderült (majdnem) minden.
Itt áll az EU egy eurós országgal, amit muszáj megmenteni.