Profitcsapat = a magánvagyonok képzésének szakértői:
befektetés, pénz, műtárgy, hitel, biztosítás és nyugdíj ügyekben

Világgazdaság

Nem is olyan jó az euró

A közös európai valuta nem váltotta be az eurózóna tíz évvel ezelőtti létrehozásakor vele szemben támasztott elvárások egy részét - írja az Európai Bizottság (EB) legfrissebb negyedéves gazdasági jelentése.

A forint hamarosan visszagyengül

Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint a továbbra is erős magyarországi ár- és bérinfláció miatt csak technikai szünetet jelent a piac által egyértelműen várt hétfői MNB-kamatemelés elmaradása, aminek elsődleges okát a forint legutóbbi meredek erősödésében látják a citybeli szakértők.

Nem emelt a Fed

A nyíltpiaci bizottság (FOMC) kétnapos ülése után kiadott közlemény leszögezi, hogy továbbra is jelentős a gazdaság lassulásának kockázata, de a legnagyobb veszélyt most már az infláció erősödése jelenti. Ez elmozdulást jelez a Fed által eddig folytatott monetáris politikában és arra utal, hogy ha nem is a közeljövőben, de előbb-utóbb kamatemelés várható.

Hitelkrízis: még nem vagyunk túl a nehezén

A jelzáloghitel-válságnak 2008-ban sokkal súlyosabb hatásai lesznek, mint amelyek 2007-ben érezhetőek voltak - figyelmeztet az Atradius Hitelbiztosító legfrissebb tanulmányában, amelyet kedden hozott nyilvánosságra. A 14 ország 2.500 üzletemberének megkérdezésével végzett, Észak-Amerikát, Európát és Ausztráliát vizsgáló felmérés szerint a vállalatok a gazdasági növekedés lassulásában és a fizetési morál romlásában látják a hitelkrízis legkockázatosabb következményeit.

Kína egyre csak növekszik

Kína ipari termelése májusban 16,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, jelentették a kínai statisztikai hivatalban. Az elemzők 15,7 százalékos éves többletre számítottak. Áprilisban éppen 15,7 százalékkal volt több a kínai ipari termelés, mint egy évvel azelőtt.

A kínai esés hátterében

A kínai központi bank a hétvégén jelentette be, hogy egy százalékponttal emeli a bankok tartalék rátáját, amit a kereskedelmi bankok kötelesek készenlétben tartani. Ezt két részletben vezetik be: 0,5-0,5 %-ot június 15-én és 25-én. A kínai tőzsdén szereplő részvények kedden többet zuhantak, mint az elmúlt egy évben bármely napon, miközben a rövid távú pénzpiaci kamatok felszöktek és a jüan gyengült a dollárral szemben.

Spekuláció lehet a magas olajár oka

Vizsgálatot indított az elmúlt hónapok olajárrobbanása okainak felderítésére, illetve az esetleges spekulációs hatás felmérésére a Commodity Futures Trading Commission (CFTC) - írja a Reuters. A  vizsgálat arra hivatott fényt deríteni, hogy mekkora szerepet játszhattak az olajár emelkedésében a spekulatív, rövid távú befolyásolását célzó tevékenységek, illetve az olajtartalékok mennyiségére vonatkozó információkkal való visszaélések.

Lelassult India növekedése

A fogyasztói kiadások és a befektetési volumen visszaesésének következtében 2008 első negyedévében 8,8 százalékra lassult India gazdasági növekedése, ami 2005 óta az eddigi legalacsonyabb értéknek számít. A gazdaság lassulása különösen a szegény rétegeket sújthatja. 

Az olaj ára 80 dollár alá esik 2009-re?

"Spekulációs buboréknak" minősíti Soros az olaj drágulását. Az amerikai és brit recesszió hasznos lesz, mert így visszazuhannak az árak.

Kína és az Egyesült Államok gazdaságának várható megtorpanásával jövőre meredek ívben, akár mélyen 80 dollár alá is zuhanhat a nyersolaj ára a mostani, 130 dollár fölötti szintekről, áll az egyik vezető londoni gazdaságelemző ház negyedéves világgazdasági előrejelzésében.

Manipulálhatták a bankok a Libort

Május 30-ától jelentősen átalakítják a világ egyik legfontosabb kamatmutatóját, a londoni Libort, miután felmerült a gyanú, hogy bankok hamis adatok szolgáltatásával szándékosan eltérítették. A számos futamidőre és nyolc devizára számított londoni bankközi kamatlábmutató, a Libor a világ egyik legfontosabb benchmarkja, ezen alapszik mintegy 62 ezer milliárd dollárnyi hitel kamata, illetve ettől függ például 6 millió amerikai háztartás jelzáloghitel-törlesztőrészletének nagysága is.

Tartalom átvétel