Profitcsapat = a magánvagyonok képzésének szakértői:
befektetés, pénz, műtárgy, hitel, biztosítás és nyugdíj ügyekben

Ha drágít az OTP: a hiteltrükknek nincs vége!

Nagyapám, aki egy bankban dolgozott fiatal korában, mindig mondta: hitelt csak végszükség esetén, s akkor sem banktól. Most már tudom, mennyire igaza volt. Például az  OTP ügyfeleinek egy csoportja már évek óta azt tapasztalta, hogy olyan lakáshitele van, aminek a szerződéskötés óta jelentősen megdrágult a kezelési költsége vagy az elő- és végtörlesztési díja.

A panaszok nyomán néhány hónappal ezelőtt, versenyfelügyeleti eljárás indult, s a  Gazdasági Versenyhivatal alkut kötött a legnagyobb hazai hitelintézettel: nem szabta ki a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés esetére érvényes súlyos - milliárdos nagyságrendű - bírságot, mivel a bank vállalta az érintett ügyfélkör kártalanítását.

Hasonló megállapodást 2007 nyarán már a személyi kölcsönök végtörlesztési díjának drámai megemelését követően is kötött a két intézmény. 

Az OTP Bank Nyrt. a következő vállalásokat tette:  

 A kezelési költség emelésével kapcsolatban az OTP Bank saját maga és az OTP Jelzálogbank Zrt. tekintetében is vállalta a visszatérítést. Ezen túl mind az OTP Bank Nyrt., mind az OTP Jelzálogbank Zrt. tekintetében vállalta az eredeti kezelési költség visszaállítását. A bank azt is vállalta, hogy amennyiben a kezelési költséget a jövőben első alkalommal felemelné, arról személyre szólóan 90 nappal előre értesíti ügyfeleit, megfelelő időt biztosítva egy esetleges váltásra.  

 Az elő- és végtörlesztési díjak esetében az OTP Bank Nyrt. csak a saját "állományában lévő" ügyfelei számára vállalta a visszafizetést, illetve ugyancsak e kör számára tette lehetővé, hogy korlátozott ideig az eredeti feltételekkel törleszthesse hiteleit. (Ez azt jelenti, hogy az elő- és végtörlesztési díjakra vonatkozó kötelezettségvállalás az OTP Jelzálogbank Zrt. ügyfeleire nem vonatkozik.)

Az OTP Bank kötelezettségvállalása értelemszerűen nem terjedt ki arra, hogy a jövőben egyáltalán nem fogja megemelni a kezelési költség mértékét. Amennyiben a pénzintézet mégis változtatni kíván a kezelési költségen, akkor kötelezettségvállalásának megfelelően a hatálybalépést megelőzően 90 nappal levélben tájékoztatni kell döntéséről ügyfeleit. Erre azért van szükség, hogy az új kondíciókkal elégedetlen érintettek kellő időben értesüljenek a hátrányos változásokról, és módjuk nyíljon kiváltani a hitelt, akár bankváltás révén is.  

Egyébként átlagosan öt ügyfélből négy az OTP Jelzálogbank ügyfele, így az elő- és végtörlesztési díjak emelése okán érintettek 80 százaléka nem részesül majd a visszafizetésből. Ez azokat az adósokat lepte meg, akik érthető módon nem látták át a konzorciális hitelezés rejtelmeit, és a havi törlesztési kötelezettségek teljesítése közepette nem azzal voltak elfoglalva, hogy a bankcsoporton belül éppen melyik cég tartja őket nyilván.  

A háttér: 

a hitelnyújtás úgy történt, hogy az ügyfél az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank alkotta konzorciummal kötött szerződést (a hitelezői oldalról mindkét intézmény pecsétjével is ellátta a dokumentumot). Miután a bank elbírálta a hitelkérelmet, s folyósította a kölcsönt, az ingatlanra terhelt jelzálogot már a leánycég vezettette be, majd ezt követően meg is vásárolta a követelést az anyabanktól. A szerződés így átkerült a jelzálogbank könyveibe. Az ügyfeleket minderről nem kellett külön értesíteni, mivel ez a felállás az eredeti hitelszerződésben is benne volt.  

A szerződő felek menet közben tehát nem változtak, lényegében csak az ügyféllel szemben fennálló követelés aránya módosult: a szerződés elején a két pénzintézet osztozott a követelésen, később viszont a banké 0, a jelzálogbanké pedig 100 százalékosra változott. Ez a fajta konzorciális hitelezés 2001 augusztusától több mint hat éven keresztül valósult meg, és csak 2007 októberében változott úgy a rendszer, hogy az adós egyértelműen és kizárólag az OTP Jelzálogbankkal áll szerződésben egy-egy lakáshitel-ügylet kapcsán. 

 Innentől kezdve a helyzet ugyan tisztább lett, de az ügyfelek szempontjából nem kedvezőbb. A jelzálogbankokra ugyanis a kereskedelmi bankokétól eltérő, szigorúbb szabályozás vonatkozik, ami is lehetővé teszi, hogy egy hitel idő előtti törlesztését akár meg is tiltsa ügyfeleinek az intézmény. Az adósok ez esetben még örülhetnek is, hogy egyáltalán joguk van az előtörlesztésre, de semmiképpen nincsenek alkupozícióban annak díját illetően.

A gazdasági erőfölénnyel való visszaélés ügyében február 7-én vizsgálat indult az OTP-s leánybank ellen is, ám ennek fél-másfél éven belül lesz csak eredménye.  

Hajdu István

Kapcsolat felvétele a szerzővel

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.