Az utóbbi időben elcsendesedtek a magyar nyugdíjrendszer kapcsán egymásnak feszülők. Legutóbb a svédnek nevezett modell kapcsán volt némi politikai pofonosztogatás, majd villámgyors visszakozást egyből az követte, hogy mindkét nagy párt a másiktól akarta-akarja megóvni a nyugdíjasokat. Odáig jutottunk, hogy a hatalomból távozni kényszerülő párt szociális államtitkára azt találta mondani: a nyugdíjak idei emelésével megőrizhető a juttatások reálértéke.
Csak arról nem esett szó, hogy meddig? Csak arról nem esett szó, hogy mi lesz 2013 után? Csak arról nem esett szó, hogy mi lesz a mai harmincasok, negyvenesek, ötvenesek nyugdíjával?

A most már nyugdíjasok problémahalmazát egyszerűen muszáj elkülöníteni attól a problémahegytől, ami előttünk áll. Itt és másutt évtizedekig az össznépesség számához képest sok aktív dolgozó jól átlátható, ellenőrizhető és nem gyakran változó, hosszú munkaviszonyokban szerzett jövedelme után fizetett viszonylag magas járulékokból fizettük a nyugdíjazásukat követően átlagosan már csak néhány évig élő, ezért összességében viszonylag kevés időskorú nyugdíját.
Ez az a (visszafelé tekintve)szépnek gondolt ánti-világ, ami már végérvényesen megszűnt.

Nem magyar találmány az a társadalmi változás, amelynek jellemzője, hogy az emberiség története során először többségbe kerülnek az idős emberek a fiatalokkal szemben. Ez a folyamat már zajlik a fejlett világban (nézzék meg Japán példáját) és egy generáción belül az átlagéletkor lassabb, de biztos növekedése miatt jellemző lesz a fejlődő államokra is

Matematikából közepeseknek is könnyű átlátni: ha a születéskor várható átlagos élettartam a száz évvel ezelőtti 45-50 évről 75-80 évre emelkedett, és várhatóan 80-100 évre nő, akkor a munkában eltöltött aktív/és a nyugdíjaskori inaktív korszakok arányát kényszerűségből, de változtatni kell.
Az elhúzódó gyermek- és fiatalkor 25- 30 éve inaktív. Nézzék meg a statisztikákat: hány évesek a magyar fiatalok a munkaerőpiacra való belépésükkor átlagosan? Most 24, de ez egyre későbbre tolódik!
Ha a nyugdíjba „vonulás" mai 58 éves átlaga a már beharangozott, jogilag hatályos de még nem ható korhatár-emelés miatt lassan 65 évre növekedne, akkor az átlagéletkor emelkedés miatt - és csak rövid időre - előállna az a helyzet, hogy a 80 éves átlagos életkorú magyar nyugdíjas 40 évig aktív,(25-65 között) és 40 évig inaktív (0-25, és 65-80 év között).

Az inaktiv időszak költségeit az aktív időszakban kell(ene)kitermelni. Ha maradna a jelenlegi felosztó kirovó rendszer: 1 aktív emberre 1 inaktív jutna, ha nem lennének sokkal többen a már inaktív korban lévők (Antall József híres bon-motját átfordítva: Tetszettek volna több gyermeket nemzeni).

A helyzet ettől még sok ok miatt rosszabb. Csak mutatóba néhány tény:

1. Megkezdődött a magyarok elvándorlása : gondoljanak az orvosokra, és a nagyobb fizetés miatt külföldön munkát vállalókra.
2. Egyre kevesebb a gyerek, egyre több az eltartott, azaz a fenti arány demográfiai okokból tovább romlik.
3. Egyre növekszik az átlagos életkor, ami az inaktív évek számát növeli, s akkor a mai fogalmak szerinti nyugdíjaskor 30-40 várható évének - azaz összességében 60-70 inaktív évnek! - a költségeit a mai értelemben vett aktív korszak 30 éve alatt kellene kitermelni.

Az arány helyállításában lehet követendő példa a svéd modell, amely szerint a várható élettartam növekedését mindenkor arányosan meg kell osztani az aktív munkaévek és az inaktív nyugdíjas évek között.
Magyarul: nem törvényben rögzített módon évekkel növelik szintén törvényben meghatározott időtartam alatt a nyugdíjkorhatárt, mint nálunk vagy Európa sok más országában, hanem az élettartam-növekedés időtartamát osztják el a munkaévek és a nyugdíjas évek között. Azaz a munkavállalóknak is adnak döntési szabadságot abban, hogy saját maguk dönthessék el a hivatalos nyugdíjba vonulásuk időpontját (minél később, annál jobb alapon).

A tények mellé néhány figyelembe vételre érdemes egyéb tényezőt is felsorolnék:

A legnagyobb jövedelem-újraelosztó rendszer nem létezik önmagában, s ma már nem létezik csak nemzeti keretekben sem. Figyelembe kell venni az egészségügyi ellátórendszer fejlesztési és finanszírozási kérdéseit , hiszen a kiadások kétharmada már ma is az idős emberek ellátásával kapcsolatos. Magyarországon már katasztrófa előtti helyzetben van az időskori otthonápolás, nincs hatékony megoldás az időskori segélypolitikára sem. Az alacsony foglalkoztatási arány miatt egymillió új munkahelyre vagy az illegálisok törvényessé tételére lenne szükség, de ez a jelenlegi gazdasági helyzetben irreálisnak látszik.

A problémák többsége nem is magyar sajátosság, s talán az európai közös fellépés lehetne a megoldás: egyébként esélytelen az unió 27 külön rendszerének fenntartása a világ nyomásával szemben. Ha sikerülne is az EU keretein belül rögzíteni a főbb elveket, akkor se feledjük: minden nagy ellátórendszer a minimum felé irányul(Gondoljanak az USA 36 millió ellátatlan polgárára, pedig ott kicsit nagyobb az átlagjövedelem ,s még a segély is).

Mit tudunk mi tenni- kérdezheti joggal az olvasó, s a válasz erre csak szűkös lehet. Talán az előbbiek is bizonyítják: itthon rövid időn belül - államilag - nem várható megoldás. Aki teheti gondoljon a jövőjére is.
Ha valaki olyan nyugdíjas jövedelemre vágyik, amely lehetővé teszi a méltóságteljes, egészséges és viszonylag jó élet anyagi feltételeit mindhalálig, azt csak privát megoldások révén teremtheti meg.
Mielőbb beszéljen egy szakavatott (ezt nem győzőm hangsúlyozni) pénzügyi és biztosítási tanácsadóval. Egy erre szakosodott specialistával. Egy pénzügyi szakorvossal.