A 2007 áprilisától 2008 márciusáig tartó referencia-időszakban a 12 havi átlagos  harmonizált fogyasztóiár-index (Harmonised Index of Consumer Prices) Magyarországon elérte a 7,5%-ot, amely jóval a Szerződés által meghatározott 3,2%-os referenciaérték fölött van. A legfrissebb információk alapján a 12 havi átlagos HICP-infláció üteme az elkövetkező hónapokban várhatóan kissé csökken.

Erősödik a forint?

Hosszabb távra visszatekintve, a fogyasztói árak inflációja 2005-ig általánosan csökkenő pályán mozgott, azóta viszont a szabályozott árak és az indirekt adók emelésével összefüggésben a trend megfordult. A 2006 előtti években az infláció erős gazdasági növekedéssel párosult, és üteme 2007-ig tartósan 4,0% fölött volt. A magas fajlagos

munkaerőköltség (különösen a 2000-es évek elején) az egy munkavállalóra jutó jövedelem

erős növekedését tükrözte, amit a magánszektorbeli bérekre is kiható minimálbér-emelések és az állami szektor expanzív bérpolitikája is megerősített.

Az utóbbi években az importárak nagymértékben ingadoztak, a szabályozott árak és az indirekt adók emelése pedig jelentősen növelte rövid távon az infláció volatilitását. Ami a közelmúlt inflációs folyamatait illeti, 2007 márciusától mérséklődni kezdett a drágulás üteme, 2007 második felében azonban a feldolgozatlan élelmiszerek árának megugrása miatt megtorpant a dezinfláció, így 2008 márciusában a HICP-infláció 6,7%-ra emelkedett. Az infláció annak ellenére nőtt, hogy jelentősen lelassult a gazdasági növekedés.

A nagy nemzetközi intézmények legújabb inflációs előrejelzései 2008-ra 4,7%-6,3%-os,

2009-re pedig 3,4%-3,7%-os ütemet prognosztizálnak. Az előrejelzéseket övező kockázatok összességében felfelé irányulnak, közülük a legfontosabbak a közelmúlt kínálati oldali ársokkjainak és a szabályozottár-emeléseknek esetleges közvetett hatásaihoz kapcsolódnak. A távolabbi jövőt illetően, az elkövetkező években valószínűleg a felzárkózási folyamat is hatni fog az inflációra, illetve a nominális árfolyamra, hiszen Magyarországon az egy főre jutó GDP és az árszínvonal még mindig alacsonyabb, mint az euroövezetben. E hatás pontos mértékét azonban nehéz felmérni.

Magyarország jelenleg az EU Tanácsának a túlzott hiány meglétére vonatkozó határozata

hatálya alá esik. A 2007-es referenciaévben a GDP 5,5%-ának megfelelő költségvetési hiány jóval meghaladta a 3%-os referenciaértéket. 2008-ra az Európai Bizottság a hiánymutató csökkenését a GDP 4,0%-ára prognosztizálja. Az államadósság-mutató 2007-ben a GDP 66,0%-a volt, 2008-ban pedig az előrejelzés szerint 66,5%-ra emelkedik, tehát továbbra is a 60%-os referenciaérték fölött lesz. További konszolidáció szükséges, amennyiben Magyarország a referenciaérték alá kívánja vinni a hiánymutatót, és eleget kíván tenni a Stabilitási és növekedési paktumban meghatározott középtávú célnak, amelyet a konvergenciaprogram a GDP 0,5%-ának megfelelő ciklikusan kiigazított, ideiglenes intézkedésektől megtisztított hiányként számszerűsít. Az egyéb fiskális tényezőket vizsgálva, a hiánymutató 2006-ban és 2007-ben meghaladta a GDP-arányos állami beruházás mutatóját. Az államháztartás pénzügyi helyzetének fenntarthatósága tekintetében Magyarország esetében nagy kockázattal kell számolni.

A 2006. április 19. és 2008. április 18. közötti kétéves referencia-időszakban a magyar forint nem vett részt az ERM-II-ben. A rugalmas árfolyamrendszer 2008. február 26-i bevezetése előtt a forinttal a 282,36 forint/eurós középárfolyam körül egyoldalúan kijelölt

±15%-os ingadozási sávban kereskedtek. 2006 júniusáig leértékelési nyomás volt megfigyelhető, majd a régió kedvező pénzügyi piaci megítélésének, a hitelesebb fiskális konszolidációs terveknek és az euroövezettel szembeni meglehetősen nagy pozitív kamatkülönbözetnek köszönhetően 2007 júliusáig a forint felértékelődési nyomás alá került. A következő időszakban, ahogy a pénzügyi piacok egyre kockázatkerülőbbé váltak, és lassult a gazdasági növekedés, az árfolyam a 2006. áprilisi szintre gyengült, majd a referencia-időszak utolsó két hónapjában ismét kissé erősödött. Összességében a magyar devizával többnyire jelentősen a 2006. áprilisi átlagos árfolyamszint fölött kereskedtek. A tárgyidőszak javarészében a forint árfolyama nagymértékben ingadozott az euróval szemben. A három hónapos EURIBOR-ral szembeni, rövid lejáratú kamatkülönbözetek 2006. decemberben 4,5 százalékpontra nőttek, 2007. decemberben pedig 2,6 százalékpontra csökkentek, majd a 2008. márciussal záruló három hónapban 3,4 százalékpontra emelkedtek.

2008 márciusában a magyar forint reáleffektív árfolyama jelentősen, a bilaterális reálárfolyam pedig kevéssel a megfelelő tízéves átlagszintek fölött volt. A reálgazdasági konvergenciafolyamat ugyanakkor megnehezíti a reálárfolyam időbeli lefutásának értékelését. Ami az egyéb külső folyamatokat illeti, Magyarország 1998 óta rendre nagy hiányt halmoz fel a fizetési mérleg egyesített folyó fizetési és tőkemérlegén.

A GDP arányában 8,1%-os 2004. évi rekordhiány után 2007-ben a deficit fokozatosan a GDP 3,9%-ára csökkent, ami a legalacsonyabb az elmúlt évtizedben. A finanszírozást tekintve, az elmúlt évtizedben a folyó fizetési mérlegen és a tőkemérlegen keletkező hiánynak nagyjából a felét a működőtőke-befektetésekbe, a maradékot pedig a hitelviszonyt megtestesítő portfólióbefektetésekbe történő nettó beáramlás fedezte. Ebben a helyzetben az ország GDP-hez viszonyított nettó nemzetközi befektetési pozíciója jelentős mértékben csökkent: a 2000. évi -62,9%-ról 2007-ben -97,1%-ra.

A 2007 áprilisától 2008 márciusáig terjedő referencia-időszakban az átlagos hosszú lejáratú kamatláb 6,9% volt, így meghaladta a kamatláb-kritérium 6,5%-os referenciaértékét. A referencia-időszakban a gyenge gazdasági növekedést és az emelkedő inflációt tükröző változatlan kockázati megítélés miatt a hosszú lejáratú kamatláb emelkedő trend mentén váltakozott.

Magyarországon a fenntartható konvergenciához szükséges környezet kialakításához többek között ambiciózus és hiteles fiskális konszolidációra van szükség, amely során különösen nagy hangsúlyt kell fektetni a kiadások fenntartható csökkentésére és az ország

fiskális teljesítményének kézzelfogható javítására. Emellett fontos, hogy lezáruljon a hálózati iparágak liberalizációja, valamint, hogy intézkedések szülessenek az ország viszonylag alacsony foglalkoztatási rátájának emelésére. Utóbbiak közé tartozik a munkához kapcsolódó adóék csökkentése, a magas minimálbérek kerülése, a munkaerőmobilitás javítása és a piaci igényekhez jobban igazodó oktatási rendszer kialakítása. Ezzel erősíteni lehetne a potenciális növekedést, és kordában lehetne tartani a bérnyomást.

A béremelkedésnek a munkatermelékenység növekedését, a munkaerő-piaci viszonyokat

és a versenytárs országokban lezajló fejleményeket kell tükröznie. Az említett intézkedések, valamint a stabilitásorientált monetáris politika hozzájárul a fenntartható árstabilitást eredményező környezet kialakításához, valamint elősegíti a versenyképességet és a foglalkoztatottság növelését.

A magyar törvények még nem teljesítik maradéktalanul a központi banki függetlenség és

az eurorendszerbe történő jogi integráció követelményeit. Magyarország eltéréssel

rendelkezik, ezért meg kell felelnie a Szerződés 109. cikkében megfogalmazott összes

alkalmazkodási követelménynek.

Háttér:

Az eurót 1999. január 1-jén vezették be. Eddig - a Szerződés rendelkezéseivel

összhangban - az Európai Unió (EU) tizenöt tagállama tért át a közös valutára, legutóbb 2008. január 1-jén Ciprus és Málta. Jelenleg tehát tizenkét olyan tagállam van, amely nem vesz részt maradéktalanul a Gazdasági és Monetáris Unióban (GMU), azaz nem az euro a törvényes fizetőeszköze. Közülük kettő, Dánia és az Egyesült Királyság jelezte, hogy nem kíván részt venni a GMU harmadik szakaszában, így róluk csak saját külön kérésükre készíthető konvergenciajelentés.

Mivel ezt egyik ország sem kezdeményezte, az Európai Központi Bank (EKB) konvergenciajelentése a következő tíz országot vizsgálja: Bulgária, Csehország,

Észtország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Svédország. A Szerződés kötelezi ezen országokat az euro bevezetésére, amiből az

következik, hogy törekedniük kell a konvergenciakritériumok teljesítésére.

E konvergenciajelentés elkészítésével az Európai Központi Bank (EKB) az Európai

Közösséget létrehozó szerződés (a továbbiakban Szerződés) 122. cikke (2) bekezdésének és 121. cikke (1) bekezdésének követelményét teljesíti, amelynek értelmében legalább kétévente egyszer, vagy valamely eltéréssel rendelkező tagállam kérelmére jelentést kell készítenie az Európai Unió Tanácsának (EU Tanácsa) arról, hogy „milyen előrehaladást tettek a tagállamok kötelezettségeik teljesítésében a Gazdasági és Monetáris Unió megvalósítása terén". Ugyanezt a megbízatást kapta az Európai Bizottság is, amely szintén elkészítette a maga jelentését. A két jelentést a két intézmény egyszerre nyújtja be az EU Tanácsának. A tíz ország helyzetét az EKB rendszeres, kétévente esedékes vizsgálata keretében értékelte.

A konvergenciajelentésében az EKB a korábbi jelentésekben alkalmazott elemzési

keretet alkalmazza, vagyis megvizsgálja, hogy a tíz érintett ország elérte-e a fenntartható

konvergencia magas fokát, nemzeti jogszabályaik összeegyeztethetőek-e a Szerződéssel,

valamint nemzeti központi bankjaik (NKB) teljesítik-e az eurorendszerbeli integráció jogszabályi követelményeit.