A Magyar Demokrata Fórum elkészítette adóreform-programjának első változatát. A Nemzeti Adószabadság Program (NAP) négy pillérre épül:
1. Egyszeri adóamnesztia, (10%-os adó)
2. Egykulcsos adó (szja 18%), adócsökkentés, szigorú adóellenőrzés
3. Egyszerűsített és új szerkezetű adórendszer (háromkulcsos áfa, 7 százalékpontos járulékcsökkentés)
4. A haláladó eltörlése
A NAP legfontosabb nemzeti céljai: a méltányos közteherviselés megteremtése, a középosztály megerősítése, és a szegénységből való felemelkedés lehetőségének biztosítása. Az MDF a programot a következő hetekben megvitatja közgazdászokkal, adószakértőkkel, illetve a munkaadók és a munkavállalók képviselőivel.
A helyzet
A helyzet röviden: drámai.
A feketegazdaság miatt ma már a GDP 25-40%-ának megfelelő adóalap tűnik el évente.
Az adórendszer bonyolult, igazságtalan és rossz a szerkezete. Magyarországon a második legmagasabb a munkajövedelmek adóterhelése az OECD-országok közül. Emiatt a magyarok vagy trükközni kénytelenek, vagy aki teheti, külföldre menekíti vállalkozásait, vagyonát.
A nettó bérek Szlovákiában 14 százalékkal, Lengyelországban 16 százalékkal, Csehországban pedig 37 százalékkal haladják meg a magyar szintet
Megszűnt a közteherviselés: ma másfél millió ember „tart el" tízmilliót.
700 ezer ember van bejelentve „színlelt minimálbérre", a jövedelme többi részét feketén szerzi meg.
A középosztályt kiszipolyozzák, tagjait a leszakadás veszélye fenyegeti, miközben a szegények számára nincs lehetőség a felemelkedésre. Ma 700 ezren ragadtak bele a „minimálbér-csapdába"
A magyar kis- és középvállalkozások léptelenek megerősödni, fejlődni, mert egy bizonyos növekedési szint fölött megfojtja őket az adó- és járulékrendszer.
A költségvetés továbbra is sebezhető, mert bármikor újra elindulhat a költekezés - MSZP vagy Fidesz: ebben semmi különbség sincs közöttük.
A magyar gazdaság stagnál, versenyképességünk romlik. Magyarország Európa „beteg embere".
A környező országok olyan adóversenyt diktálnak, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.
A világgazdaságban recesszió veszélye fenyeget.
Nincs idő a jelenlegi adórendszer toldozgatására. Átfogó átalakításra van szükség. A Magyar Demokrata Fórum ezért dolgozta ki a Nemzeti Adószabadság Programot (NAP), amely összhangban van a konvergencia-programmal, és nem növeli a költségvetés hiányát, ugyanakkor 2%pontos további GDP-növekedést generálhat.
A NAP 4 főbb pontból áll.
I. Adóamnesztia: mindenki tiszta lappal indulhat
Az adóamnesztia érintettjei:
Magánszemélyek
Vállalkozások
Az adóamnesztia folyamata
0. lépés
A jelenlegi Kormány azonnali hatállyal felfüggeszti a további vagyonosodási vizsgálatokat, és a folyamatban lévő eljárásoknál is megkapja az adózó az önrevízió jogát.
1. lépés
2008. október 1. és 2009. február 20. között minden magánszemélynek és vállalkozásnak lehetősége van arra, hogy a múltban eltitkolt, illetve a külföldre menekített, de hazatelepített jövedelmei után 10 százalékos adót fizessen be, és ezáltal legalizálja azokat. Az amnesztia továbbá kiterjed az APEH-hel folyamatban lévő peres eljárásokra is.
A Kormány garantálja az adóamnesztiát elfogadók számára az anonimitást[3], és azt, hogy később őket semmilyen retorzió sem érheti a korábban eltitkolt jövedelmek miatt.
2. lépés
2009. február 20.: a NAP, amikor mindenki tiszta lappal indul.
3. lépés
Teljeskörű, önkéntes vagyonbevallás, hogy a későbbiekben nyomon követhető és transzparens legyen a vagyonosodás.
4. lépés
Az APEH megerősítése: ellenőrzések és vagyonosodási vizsgálatok szigorítása. („Egyszer mindenki sorra kerül"). Szigor és fegyelem az állam részéről, tisztesség és transzparencia az állampolgárok részéről.
5. lépés
2010. január 1-től jelentős adócsökkentés és adószerkezet-átalakítás.
Szigorú büntetések az adócsalóknak
Az adóamnesztia egyszeri és megismételhetetlen aktus. Ne számítson senki arra, hogy időről-időre megúszhatja amnesztiával. Aki tudatosan eltitkolja a jövedelmét, adót csal, az a legszigorúbb büntetésre számíthat. A NAP nemcsak a pénzbeni vagy büntetőjogi bírságokat szigorítja, hanem az adócsalókat megfosztja a szavazati joguktól is. Aki tudatosan nem vesz részt a közteherviselésben, az ne is szavazhasson!
Az adóamnesztia céljai és várható hatásai
Egyszeri költségvetési bevétel előteremtése, amely finanszírozza a jelentős adócsökkentés okozta átmeneti bevételkiesést. A minimálisan elvárt bevétel 75 milliárd Ft.
Vagyis az adóamnesztia megteremti a jelentős adócsökkentés és az adószerkezet-átalakítás feltételeit.
Új adófizetőket von be a közteherviselésbe, nő az adófizetők száma.
Haza hozza a korábban külföldre menekített vagyonokat, jövedelmeket.
Kifehéríti a gazdaságot.
Beindítja az egészséges és tartós gazdasági növekedést a beruházási aktivitás fokozásával.
Ezáltal folyamatosan növeli az adóbevételeket, de úgy, hogy többen fizetnek kevesebb adót.
Elősegíti a hazai megtakarítások növekedését.
Radikálisan csökkenti a vállalatok körbetartozásait.
Transzparens jövedelmi és vagyoni viszonyokat teremt.
Helyreállítja az állam és állampolgár közötti bizalmi viszonyt.
Az amnesztiát követő adószigor erkölcsi alapja is megteremtődik.
Az MDF adóprogramjának (NAP) logikája
ADÓAMNESZTIA
MINDENKI TISZTA LAPPAL INDUL
ADÓCSÖKKENTÉS
ADÓSZIGOR
MÉLTÁNYOS KÖZTEHERVISELÉS
NÖVEKEDÉS, VERSENYKÉPESSÉG
Az adóamnesztia nem közkegyelem!
Az adóamnesztiában mindenki részt vehet. Ugyanakkor az adóamnesztia nem jelent jogi mentességet, ha a vagyonosodás egyéb bűncselekmény „eredménye". (pl: kábítószer-kereskedelem, prostitúció, fegyverkereskedelem, korrupció, rablás stb.)
Nemzetközi példák:
1934 óta Európában 11 országban, 26 alkalommal volt adóamnesztia. Az Egyesült Államok különböző tagállamaiban 1982 óta 93 adóamnesztiával kapcsolatos jogi aktus történt. Az eszköz tehát nem ismeretlen a világban, és azt is tudjuk, mely adóamnesztiák miért vallottak kudarcot. A múltban történt adóamnesztiák közel egyharmada nevezhető egyértelműen sikeresnek. A NAP az 1988-as ír modellt veszi alapul, amely a várt 50 millió dollár helyett 750 millió dollár bevételt hozott az ír költségvetésnek.
(Forrás: MDF)