Évek óta visszatérő fogyasztói panaszokat érintett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) javaslata, amely azzal a céllal kezdeményezte a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról, valamint a jelzálog-hitelintézetekről és a jelzáloglevélről szóló hatályos törvények módosítását, hogy annak eredményeként:
- a hitelintézetek a szerződésekben ne alkalmazhassanak olyan kikötéseket, amelyek kapcsán saját - minden külső körülménytől független - döntésükkel megváltoztathatják a szerződés feltételeit,
- a külső körülményektől függő módosítások mind az időpontjuk, mind a mértékük tekintetében legyenek kiszámíthatók és ellenőrizhetők, megszüntetve az egyoldalú banki előnyöket,
- váljon átláthatóvá a fogyasztók számára a hiteltermékek árazása,
- az ügyfelek az értesítéssel (a forma és idő megválasztásával) kerüljenek tényleges döntési helyzetbe a módosítás elfogadását vagy elutasítását illetően.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület maradéktalanul támogatja a kezdeményezést. Fogyasztóvédőként egyetértünk azzal is, hogy ne maradjon olyan szabály, amely előtörlesztés esetén megengedi, hogy a bankok/hitelintézetek megtéríttethessék a teljes futamidőre vonatkozó elmaradt hasznukat.
A kezdeményezés azonban egyelőre sikertelen maradt, a GVH javaslata a jelenleg folyó jogszabály-módosítások keretében nem talált támogatásra, a tárcák többsége nem látta azt időszerűnek.
Elgondolkodtató, hogy kinek az érdekeit szolgálja a közigazgatás halogató magatartása. Annál is inkább, mert a Kormány által létrehozott, a lakossági bankszolgáltatásokat vizsgáló (ún. Várhegyi) bizottság korábban már megfogalmazta, hogy a hitelintézetek termékeinek, szolgáltatásainak árazása átlátható legyen az ügyfelek számára, valamint kimondta, hogy az egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége jelentős piaci hatalmat teremt a pénzügyi szolgáltatók oldalán, ezért érdemes a jogi szabályozást újragondolni - a kérdésben azonban előrelépés a mai napig nem történt.
Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület