A telefonon egyeztetett időpontra pontosan érkeztek, meglepetésemre ketten. Két, 45 körüli kicsit elvadult Úriember. Az egyikük, aki jelentkezett a tanácsadásra, legyen Szilveszter. Kicsit megrémült, kicsit kétségbe esett, kicsit szétesett. A szemüvege nagyítós lencséje mögül hatalmas, kérdő szemekkel néz rám, mint aki a története nélkül azonnal várja tőlem a megoldást a varázskalapból. A másik vendégem, legyen Zénó.

Ő két székkel ül barátjától távolabb, az asztal lehető legmesszebb eső pontjánál foglalt helyet, s a bemutatkozást követően csak annyit mond, hogy Ő csak egy érdeklődő, aki elkísérte a barátját. S valóban, az első negyed órát azzal tölti el, hogy látszólag csak arra koncentrál, hogy kopasz fején meredező friss sörtéit elmélyülten simogatja. Valós életjelet csak akkor mutat, amikor Szilveszter a saját mondata közepén kér elnézést, hogy most jut eszébe, fel kell hívjon valakit.... Ekkor Zénó, hogy mentse a helyzetet, sima beszéddel, a Szilveszter féle konkrét szituációból következő általános makrogazdasági összefüggésekre improvizál egy kerek kis előadást.  

Hát ez a tárgyalás sem lesz olyan, mint a többi, ezt már kristálytisztán érzem.

Még az is megfordul a fejemben, hogy csak PSZÁF-ellenőrök, akik valamiért kiestek a szerepükből. Azért a beszélgetésünk végén úgy 3 óra elmúltával már szégyellem magam ezért a csúnya gondolatért.

Szilveszter visszajön a telefonból, és lassan-lassan kihámozódik a történet: 

47 éves, neki kellene segíteni. A baj nagy, „tele a pelus", ahogyan ő mondja. Azért van tele a pelus, mert Szilveszter eddig még sehol meg nem jelent az állami közigazgatás képernyőjén. Miközben meg jó harminc éve keményen küzd az ország minden vidéki piacán a hétköznapi élete fenntartásáért. Anyukája nevén volt egy bt, de azt meg vagyonvizsgálja az APEH, amelyik azzal kezdte, hogy „körözött számlákat" talált a könyvelésben. Azt ide sem írom, hogy mi a kereskedelmi tevékenységének a szakterülete, akinek van fantáziája hozzá, játsszon el a gondolattal. Ez most úgysem számít. Van még a történetben egy lakás, ami ér 20 milliót, és amit még jókor megvett Szilveszter, persze nem a saját nevén tartja.  

Egy fillér megtakarított pénze sincs, helyette van már egy négyszerszúrós cukorbetegsége, magas vérnyomása, és olyan magányos élete, ami havi 4-500 ezer Ft-ból finanszírozható. Zénó a felhői magasságából, félig pupilláira eresztett szemhéjak mögül hozzáteszi, hogy a magyarországi nettó átlagkeresetek várható jelentős relatív visszaesésének köszönhetően jövő télen ez a piaci mókuskerék is megáll majd, s szegény Szilveszter itt áll egy szál kereset és állami szociális háló nélkül pőrén kitéve a világgazdasági recessziónak. 

Érdekes ez a páros. Tele a pelus, meg relatív visszaesés... Hm, ez a beszélgetés nagyon nem olyan, mint a többi, (imádom ezt a munkát) miközben meg pontosan érzem, ezrek hajtanak ebben az országban hasonló rettegések közepette, egyenesen bele a semmibe.

Csodákat nem tudok, csak a számok nyelvén kezdünk el tervezgetni, hogy ugyan mit is kellene tennie Szilveszternek és mennyi időn át ahhoz, hogy legalizálja végre a tevékenységét, és egyszer úgy hajthassa álomra szerény magányban addigra megőszülő fejét, hogy ne kelljen a relatív visszaesés rémétől rettegnie, mert másnap is jut majd kalács a reggeli tejeskávéba. Kiderül, hogy Szilveszter csak a védekezés végett tetteti magát picikét infantilis idiótának, valójában pontosan tudja, mit is akar. A kérdés konkrétan az, hogy mit kezdjen azzal a hirtelen a nyakába szakadt 1,5 millió Ft-tal, amit valaki „visszatörlesztett" neki én nem is akarom tudni milyen ügyletből. Szilveszter már kitalálta magának, hogy vesz egy panel-lakást hitelből (jövedelem-igazolás nem lehet akadály, én találjam ki, hogy kinek a nevére írassuk), mert annak a törlesztését biztos, hogy kitornázza majd a mókuskerékből, sokkal inkább, mint egy megtakarításba rakosgatna félre magának. Ezen elpolemizálunk egy darabig, ami arra jó, hogy kiderüljön, Zénó már töviről hegyére átvizsgálta barátja havi költségvetését, és rég kiszámolta, hogy ha csak az áramfogyasztást kicsit racionalizálnák, meg a vizet nem folyatná a Szilveszter egész nap, akkor máris havi 40 ezret félre tudna rakni.  

Zénóban egyre sűrűbben villan meg az ősi ösztönös pénzügyi tanácsadó, amit valahogy egyre kevésbé érzek véletlennek. Kifejezetten szórakoztató, ahogyan helyettem győzködi barátját arról, hogy milyen égőt kellene betekerni a fürdőszobába és hogy ez milyen hatással lehetne a 20 év múlva várható havi járadék összegére. 

A harmadik óra végére megállapodnak a fiúk abban, hogy Szilveszternek mostantól takarékoskodnia kell. Mindezt végig családias, egymást ugrató, zsörtölődős hangnemben, vitatkozva. Egyetlen dologban bírtak csak egyetérteni: mindkettejüknek kellene egy gazdag feleség, aki rendbe szedi az életet, megoldja a pénzügyi aggályokat, és nem olyan mint amilyet a Józsi kifogott, hogy három helyen is dolgoztatja, aki ettől olyan fáradt, hogy a kocsmában az első fröccs után a pult mellett állva elalszik. Szemlesütve hárítok nemem kisebbségben jelen lévő képviselőjeként, mondván ezt a megoldási alternatívát én nem tartom az eszköztáramban, de mit lehet tudni, mit tartogat maga a nagybetűs élet. 

Kikönyörögnek tőlem egy újabb időpontot, amit én látva a komolytalan megváltoztathatatlanságot, csak vonakodva jelölök ki, s amire persze nem jönnek soha sem el.

 Paksy Katalin